Verés, mint a fegyelmezés eszköze
Ugyan ki tudna megütni egy kisbabát? A válasz: sok szülő. Egy amerikai felmérés szerint az egyéves gyermekek harminc százaléka már átesett valamilyen bántalmazáson az édesanyja, vagy édesapja által.
A pofon, mint „fegyelmező eszköz” évszázadok óta jelen van a társadalomban. Eddig azonban a három év körüli gyermekeknél volt először megfigyelhető a tettlegesség nyoma. Mára viszont a „korhatár” lejjebb csúszott, és már a kisbabák is ki vannak téve ennek a veszélynek.
Vannak olyan szülők, akik egyenesen kerülnek mindenféle testi fegyelmezést a gyermeknél. Ők azt vallják, hogy ha veréssel bünteted a gyermeked, attól is csak agresszívabb lesz, tehát elindul egy ördögi kör, amiből nehéz kiszállni. Nem beszélve arról, hogy eltávolítja egymástól a szülőt és a gyermeket érzelmileg. Viszont, ha elmagyarázod neki, hogy azért ne húzza meg a kutya farkát, mert az fáj a kutyusnak, és fordított esetben neki is fájna, meg fogja érteni a gyermek.
Ha Te magad ellene vagy a gyermek testi fegyelmezésének, akkor tudasd ezt mindenkivel, aki kapcsolatban áll a gyermekkel. Előfordul ugyanis, hogy nagymama, nagynéni, vagy akár egy bébiszitter vigyáz a kicsire, és ő éppen nem tartja olyan nagy gondnak, hogy ráüssön a gyermek kezére, vagy fenekére, ha rosszul viselkedik.
Előfordul néha, hogy gyermekünk olyannyira felbosszant minket, hogy legszívesebben ráütnénk a kezére. Ha kellően fegyelmezett vagy, és tartod magad az elveidhez, nem fogod ezt megtenni, még abban a helyzetben sem, amikor gyermeked bokán rúg, mert éppen nem vetted meg neki azt az autót, vagy babát, amit ő annyira szeretett volna. Ilyen esetben, főleg, ha mindez nyilvános helyen történik, még idegen emberek tekintetével, és megjegyzéseivel is meg kell küzdened, miszerint: „Miért nem fegyelmezi már meg azt a gyereket?” vagy „Én már rég lekevertem volna neki egy pofont.”.
A fent felsorolt helyzetek már idősebb, kifejlődött személyiségű gyermekeknél fordulhatnak csak elő. A cikkünk elején felvetett probléma viszont az egyéves kor alatti babákat érinti. Vajon mit tud elkövetni egy kisbaba, amiért a szülei úgy érzik, hogy meg kell őt büntetni? Sír? Eltotyog? Visszaköpi az ételt? Nem tudnék olyan problémát mondani, ami felbuzdítja a szülőket arra, hogy tettlegességgel oldják meg a bosszús helyzetet.
Összefoglalva tehát szomorúnak találjuk a felmérés eredményét, és csak remélni tudjuk, hogy a tendencia ne folytatódik továbbra sem Magyarországon, sem egyéb helyeken.
Ajánló
GYORSKERESŐ
mom ON board
babamama CSOMAG #mindengyermekegyenlő
babamama CSOMAG - TÁMOGATÓI PROGRAM #mindengyermekegyenlő
Napi
Ha kéred, jön. Ha akarod, megérkezik, bekopogtat és segít. Kérni és elfogadni, szeretni és nyitottnak lenni - fontos.